Vezetéknév:

Keresztnév:

Email cím:

Újítások a honlapon
2011-03-22
Hosszúra nyúlt szünet után elkészült néhány újítás a honlapon.
Sajnos nem sok időm volt a honlappal foglalkozni az elmúlt időben. Figyelembe véve a lehetőségeket, úgy döntöttem, hogy a hírek frissítéséről egyelőre lemondok, mivel erőforrásaim túl korlátozottak ahhoz, hogy ezt rendszeresen el tudjam végezni.
A frissítések így elsősorban a tesztekre és játékokra vonatkoznak, ahova öt új anyag került fel.
Kezdőknek egy a honlap nevéhez is jól passzoló piramis-teszt, ugyanilyen teszt, kicsit nehezebb kérdésekkel felkerült a középhaladó kategóriában is, akárcsak egy a nap kultuszhelyeire vonatkozó kérdéssor.
A haladóknak pedig két teszt készült: egy Medinet Haburól, egy másik pedig átfogóan az egyiptomi templomokról.
A játékok a honlap nyitóoldalán láthatóak.
Vissza a bejegyzésekhez

© 2007-2011 Gulyás András