|
|
|
|
|
| | Kha és Merit megújult környezetben várja látogatóit |
| 2010-05-03 |
| A torinói Museo Egizio-ban végre méltó környezetbe kerültek a Kha és Merit sírjából előkerült leletek. |
Kha és Merit sírját az 1900-as évek elején fedezték fel Deir el Medinében..
Bár keveseknek mond nevük valamit, egyiptológiai szempontból mégis az egyik legkiemelkedőbb felfedezés volt sírjuk feltárása. A sír ugyanis gazdag sírfelszerelést őrzött meg igen jó állapotban.
Kenőcsök, edénykék, székek, ruhák biztosították a halottak számára, hogy a túlvilágon is folytatni tudják megszokott életüket, így a sírból előkerült leletek alapján sok mindent meg lehet tudni a Deir el Medinében élők hétköznapjairól is.
Ernesto Schiaparelli tárta fel a sírt, és ennek köszönhetően kerültek a leletek szinte kivétel nélkül a torinói Museo Egizio-ba, ahol mindig is a kiállítás kiemelt leletcsoportjaként bántak a tárgyakkal. Sokáig kellett azonban arra várni, hogy megújuljon az évek során némiképp már elavultnak ható kiállítóterem. A napokban megnyitott kiállítóteremben végre méltó körülmények közé került ez az egyedülálló tárgycsoport.

További képeket és egy olasz nyelvű beszámolót itt lehet látni a kiállításról:
Képek a megújult kiállításról |
| Vissza a bejegyzésekhez |
|
|